Iskolánk csapata – Reha Jázmin, Szűcs Mietta és Tomcsányi Emma –, Hevesiné Ildikó tanárnő mentorálásával és támogatásával kiemelkedő eredményt ért el a Szakmai Középiskolásokért Közhasznú Kulturális Egyesület által szervezett verseny országos döntőjén. A 2025/2026-os tanévben zajló versenysorozat októberben vette kezdetét.
A lányok már az elődöntők során megmutatták tehetségüket, hiszen 98%-os eredménnyel kvalifikálták magukat a budapesti fináléba.
A döntőt 2026. március 21-én rendezték meg a Stefánia Palotában, amelyre a csapatnak egy prezentációval is készülnie kellett. Egy izgalmas témát, Budapest elmúlt húsz évének változásait mutatták be a Z generáció szemszögéből. Az előadás során összehasonlították a régi és a mai állapotokat, kitérve a közlekedés fejlődésére, a megújuló városi terekre és a zöld megoldásokra, valamint a kulturális intézmények és szabadidős lehetőségek modernizációjára. A produkciót a lányok saját verssel és egyedi plakátokkal tették különlegessé.
Kitartó igyekezetüknek és alapos felkészülésüknek köszönhetően az ötödik helyezést szerezték meg a 11 döntős csapat közül.
Szívből gratulálunk a szép eredményhez!
Az alábbi táblázatokban találják a két tanulmányi területünkre (0001 és 0002) jelentkezett tanulók ideiglenes felvételi rangsorát.
Keresni a tanuló oktatási azonosítója vagy jeligéje alapján a ctrl+f billentyűk segítségével lehet.